Menü

Eredményt hoztam

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
CSS Codes
Edzéstervek
Edzéstervek : Laura

Laura


 

Laura
2002-es pej magyar sportló kanca
díjugratás / profi

Heti edzésprogram
Hétfő: könnyű edzés
Kedd: edzés
Szerda: pihenőnap
Csütörtök: edzés
Péntek: könnyű edzés
Szombat: terep
Vasárnap: pihenőnap

Edzés előtt: Bemegyek az istállóba. A lovak nyerítve fogadnak. Némelyikük még eszi a reggelire kapott szénát. Laura már befejezte a reggelijét. Megsimogatom a fejét, majd kivezetem a boxból. Kikötöm a folyosón. Elmegyek a felszerelésért. Laura türelmesen vár. Majd elkezdem lecsutakolni. Gumivakaróval fellazítom a port, szőrkefével lekefélem róla, majd egy tiszta ruhával áttörlöm, hogy csillogjon a szőre. Kifésülöm a sörényét és a farkát, befonom a sörényét. Kikaparom a patáit és ellenőrzöm, hogy nem szorult-e kő a patkói alá. Ellenőrzöm a lábain az inakat, majd felteszem az ín- és bokavédőket. Felnyergelem, felkantározom, végül a martingált is felteszem rá. Mindent újra ellenőrzök, majd kivezetem az istállóból.


Hétfő, péntek: Bemegyünk a fedelesbe. Meghúzom a hevedert, lehúzom a kengyeleket és felszállok. Leengedem a nyakára a szárakat és elindítom lépésben. Laura egy kicsit más, mint a többiek. Mivel ő kanca, így jóval nyugodtabb, mint a mének. Nyugodtan sétál, nem húzza a kezemet. 5 perc után kezet váltunk. Újabb 5 perc után felveszem a szárakat és elindítom ügetésben. Nagyon kényelmes, de gyors és ütemes ügetése van. Egy közepes ütemet veszünk fel. Laura mindvégig rám figyel. 3 kör után csinálunk egy átlóváltást és a másik kézre is megyünk 3 kört. Csinálunk egy nagykört. Majd visszatérünk a külső patanyomra. A hosszúfal közepén csinálunk egy kiskört. Laura nagyon jól reagál a kisebb segítségadásokra. A másik hosszúfalon egyszerű kígyóvonalat csinálunk. A középvonalon befordulunk, majd a másik kézre is megcsináljuk ugyanezt. Csinálunk egy 3 ívű kígyóvonalat, majd nagykörre viszem. Abból nyolcast csinálunk. 3-szor csináljuk meg ezt, majd a külső patanyomra megyünk. Ott lépésre fogom. Engedek a szárakon. Egy kör után vágtába ugrasztom. Rögtön vágtába ugrik, amiért megdicsérem. 2 kör után csinálunk egy átlóváltást egyszerű ugrásváltással, majd a másik kézre is megyünk két kört. Majd nagykörre viszem. Abból újra nyolcast csinálunk. Egyszerű ugrásváltásokkal váltjuk a köröket. Ezt háromszor megcsináljuk, majd megdicsérem és ügetésre fogom. Szólok a segítőimnek, hogy az egyik hosszúfal mentén csináljanak egy cavalettit. Addig nagykörön ügetésben megyünk Laurával. Közben azért figyeli, ahogy a cavalettit csinálják, de minden jelzésemre azonnal reagál. Mikor kész vannak, a külső patanyomra megyünk és 3-szor átmegyünk a cavalettin mindkét kézre. Nagyon megdicsérem, mert hozzá sem ért a rudakhoz. Igaz, hogy kicsit hajtani kellett, de ügyesen megoldotta. Majd vágtába ugrasztom és kétszer átmegyünk mindkét kézre a cavalettin. Újra megdicsérem, majd ügetésre fogom. Most egy X-et állítanak a cavalettitől egy vágtaugrásnyira. Ügetésben átmegyünk a cavalettin, majd szépen átugorja az X-et. A leérkezésnél vágtába ugrik. Hajtom tovább vágtában és még 3-szor átmegyünk hibátlanul. Nagyon megdicsérem, majd ügetésre fogom. Most egy meredeket állítanak az X-től két vágtaugrásnyira. Vágtába ugrasztom Laurát. Átmegyünk a cavalettin, majd szépen átviszi az X-et. Két vágtaugrás után a meredejet is. Nem ér hozzá a rudakhoz. Nagyon megdicsérem. Ezt még kétszer megcsináljuk. Majd ügetésre fogom. Most egy palánkot és egy oxert állítanak fel. A palánk egy vágtaugrásnyira van a meredektől, az oxer a rövidfal közepénél van. 6 vágtaugrásnyira a palánktól. Újra vágtába ugrasztom Laurát. Könnyedén megoldja a cavalettit, az X-et és a meredeket. A palánkot is hibátlanul oldja meg, majd gyorsabb iramra ösztökélem és átrepülünk az oxer felett is. Nagyon megdicsérem. Hagyom vágtázni, majd még egyszer végigmegyünk szintén hibátlanul. Újra megdicsérem, majd lépésre fogom. Tartunk egy kis pihenőt. Közben egy rövid pályát alakítanak ki a fedelesben. Az akadályok nagyon alacsonyak. 5 perc alatt kész is vannak. A pályán 8 akadály van. Vágtába ugrasztom Laurát és megugorjuk a triple bart, mert azt ma még nem gyakoroltuk. Könnyedén átviszi. Megdicsérem, majd vágtázunk egy kört és elkezdjük a pályát. Az első akadály egy meredek. Laurát hajtani kell, de szépen átviszi. Megdicsérem, majd megugorjuk az X-et is. Aztán jön egy oxer. Gyorabb iramra váltunk és szépen átviszi. Megdicsérem. Kicsit visszafogom, majd átugorjuk a palánkot is. Aztán jön a triple bar. Újra gyorsabb iramra váltunk, Laura könnyedén megoldja az akadályt. Megdicsérem, majd jön egy meredek. Egy kicsit meg kell igazítanom Laurát, de szépen átviszi ezt is. Jön egy újabb oxer. Lassabb iramból is szépen átviszi. Megdicsérem. Az utolsó akadály egy X. Ezt könnyedén megugorja. Nagyon megdicsérem, majd ügetésre fogom. Egy kört megyünk ügetésben, majd lépésre fogom. A segítőim elpakolják a rudakat. Leengedem Laura nyakára a szárakat és meglazítom a hevedert. Nyugodtan lépked. Közben figyeli az embereket, akik elviszik a rudakat. 15 perc után már minden el van pakolva és Laura is megszáradt nagyjából. Megállítom, leszállok, felhúzom a kengyeleket és visszavezetem az istállóba.


Kedd, csütörtök: Bemegyünk a fedelesbe. Meghúzom a hevedert, lehúzom a kengyeleket és felszállok. Leengedem a nyakára a szárakat és elindítom lépésben. Laura most is teljesen nyugodt. 5 perc után kezet váltunk. Újabb 5 perc után felveszem a szárakat és elindítom ügetésben. Egy kicsit hajtani kell, de nála ez megszokott dolog. 3 kört megyünk, majd csinálunk egy átlóváltást és a másik kézre is megyünk 3 kört. Nagykörre viszem, abból csinálunk egy nyolcast, majd visszamegyünk a külső patanyomra. Két kör után csinálunk egy átváltást, majd a másik kézre is megyünk két kört. Csinálunk egy 3 ívű kígyóvonalat. Majd a hosszúfal közepén csinálunk egy kiskört. Ezt megcsináljuk a másik hosszúfalnál és a másik kézre is. Majd csinálunk egy újabb nyolcast. Nagykörre viszem. 3 kör után csinálunk egy körben váltsot. Majd a másik kézre is megyünk 3 kört. Majd kimegyünk a külső patanyomra. Egy kicsit engedek a szárakon, közben pedig fokozatosan növeljük az iramot. Ezt 2 körön keresztül csináljuk, majd a másik kézre is megyünk így 2 kört. Aztán nagykörre viszem és lépésre fogom. Leengedem a szárakat. 3 kört megyünk lépésben, majd felveszem a szárakat és vágtába ugrasztom. Nagykörön tartom. Lassabb iramban megyünk, 3 kör után kimegyünk a külső patanyomra, majd fokozatosan növeljük az iramot. Laurát hajtani kell ugyan, de nincs ellenére a gyors iram. 2 kör után csinálunk egy átlóváltást egyszerű ugrásváltással és ezen a kézen is megcsináljuk még egyszer. Nagyon megdicsérem, majd ügetésre fogom. Nagykörön megyünk, amíg a segítőim felállítják a cavalettit. Majd kimegyünk a külső patanyomra és mindkét kézre 3-szor átmegyünk. Újra ügetésre fogom. Felveszik a cavalettit és a pálya közepén csinálnak egy X-et, mellé egy magasabb oxert. Vágtába ugrasztom Laurát és átugorjuk az X-et. Megdicsérem, majd újra átugorjuk. Még háromszor átugorjuk, majd nagykörre viszem. Az X-et átalakítják egy meredekké. Ezt is megugorjuk 3-szor, majd átugratjuk az oxert. Laura szokásához híven nem is érinti a rudakat. Nagyon megdicsérem. Aztán átugratjuk a meredeket és egy szűkebb forduló után az oxert is. Újra megdicsérem. Ezt még 4-szer megcsináljuk, majd lépésre fogom. Tartunk egy kis pihenőt, mielőtt pályára lépnénk. Kimegyünk a fedelesből a füves pályára. Az akadályokat már felállították. A versenynek megfelelő magasságúak az akadályok. Laura alaposan megnézi magának az akadályokat. Egyiktől sem riad vissza. Vágtába ugrasztom Laurát. Az első akadály egy oxer, alatta víz. Gyorsabb iramban megyünk, majd átrepülünk felette. Aztán jön egy meredek. Itt visszafogom Laurát és szépen megugorja. Nagyon megdicsérem, majd jön a kettes ugrás. Egy oxer és egy meredek. Az oxer előtt gyorsabb iramot veszünk fel. Aztán egy vágtaugrás után jön a meredek, alatta vízzel. Hibátlanul átviszi. Visszafogom, majd jön egy újabb meredek. Ezt is szépen átviszi. Most jön a kőfal. Laura megnézi magának az akadályt, de simán átviszi. Megdicsérem, majd jön a triple bar. Gyorsabb iramban megyünk az akadályra. Nagy lendületet vesz és már át is ugrottuk az akadályt. Ezután jön a vizesárok. Gyorsabb iramban megyünk az akadályra és Laura nagy lendülettel átviszi. Megdicsérem, majd jön a palánk. Egy kicsit visszafogom és átugorja. Aztán jön a hármas akadály. Meredek-oxer-meredek. Laura most figyel igazán az akadályra. Nagy lendülette átviszi a meredeket. Két vágtaugrás után az oxert és egy vágtaugrás után a másik meredeket is. Hihetetlen kanca. Gyorsabb iramban közelítünk a következő oxer felé, majd jön egy újabb kettes ugrás. Két meredek. Visszafogom egy kicsit. Átrepül az első meredek felett, egy vágtaugrás után pedig a másik felett is. Nagyon megdicsérem, majd jön az utolsó akadály, egyben ez a legmagasabb is. Gyorsabb iramra váltunk és Laura átrepül az oxer felett. Az akadály után hagyom vágtázni, közben pedig nagyon megdicsérem. Majd leügetünk a pályáról. Visszamegyünk a fedelesbe. Ott lépésre fogom, meglazítom a hevedert, leengedem a nyakára a szárakat és leléptetem. 15 perc után megállítom, leszállok, felhúzom a kengyeleket és kivezetem a fedelesből. Ma jobban elfáradt, de nagyon ügyesen dolgozott. Visszaviszem az istállóba.


Szombat: Bemegyünk a fedelesbe, Meghúzom a hevedert, lehúzom a kengyeleket és felszállok. Leengedem a nyakára a szárakat és elindítom lépésben. Ma is teljesen nyugodt. 5 perc után kezet váltunk és a másik kézre is megyünk 5 percet. Majd felveszem a szárakat és kimegyünk a fedelesből. Egy közepesen hosszú ösvényt választok. Az ösvényen elindítom ügetésben Laurát. Végig fülel, de nem ijed meg a felröppenő madaraktól. Jó negyed úra múlva kiérünk a rétre. Itt szoktam vágtázni a lovaimmal. Laurát is vágtába ugrasztom. Még nem engedem ki, csak akkor, amikor elérünk a földútra, ami alkalmas a gyors galoppra is. Elengedem Laurát. Igaz, hogy hajtani kell, de folyamatosan gyorsul. Nagyon nagy iramra képes. A végsebességét is elég sokáig tartani tudja. Csak hagyom, had fussa ki magából a sok energiáját. Hegyezi a füleit és csak galoppozik. Már hajtanom sem kell. Aztán mikor kellőképpen kifutotta magát lassítani kezd. Felveszem a szárakat, de hagyom még vágtázni. Egy kicsit ugyan hajtani kell, de bírja az iramot. Majd ügetésre fogom. Megpaskolom a nyakát. Visszamegyünk az erdei ösvényre. Sokáig megyünk ügetésben. Majd lépésre fogom a patakon átívelő hídnál. Laura szépen átsétál a hídon. Megdicsérem érte. Majd lépésben folytatjuk az utunkat. Elmegyünk a karámok mellett. A lovak nyerítenek Laurának. Ő pedig visszanyerít. Bemegyünk a fedelesbe, ahol leengedem a nyakára a szárakat, meglazítom a hevedert és még 5 percet megyünk lépésben. Majd megállítom, leszállok, felhúzom a kengyeleket és visszavezetem az istállóba.


Szerda, vasárnap: Laura a pihenőnapokat általában a legelőn tölti a többi kancával. Nagyon összetartó ez a kis csapat, mert elég kevés kancám van. Laura foglalja el az első helyet a rangsorban. A nap nagy részét legeléssel töltik, de van, hogy hirtelen az egész csapat vágtázni kezd és tesznek pár kört a karámban. Sötétedélig kint vannak.

Edzés után: Kikötöm a folyosón. Leszerszámozom, ellenőrzöm a lábain az inakat. Kikaparom a patáit és ellenőrzöm, hogy nem szorult-e kő a patkói alá. Beviszem a patamosóba, ahol vízzel lemosom róla az izzadtságot. Tajtékvonóval levonom róla a felesleges vizet. Majd ha jó idő van, akkor az istálló körül, ha rossz idő van, akkor az istállóban sétáltatom, amíg meg nem szárad. Majd befáslizom a lábait, teszek rá egy lótakarót és kiviszem a legelőre a többiekhez. Amg kint van, addig leápolom a szerszámokat és elpakolok. Sötétedés után visszaengedem a lovaimat az istállóba, majd megkapják a szokásos esti csemegéjüket. Bemegyek Laurához, leveszem róla a fálikat és a lótakarót. Adok eny puszit az orrára, majd hazamegyek.

szami744 & Laura
Ne másold! Órákat dolgoztam vele! Az edzéstervben minden saját ötlet!

 

Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!